2012. november 12., hétfő

Fényképes Naptár - a kötelező ajándék

Jó pár éve, amikor először találtam rá a Cewe szerkesztő szoftverére, nagyon megörültem, hogy a fotókönyveken kívül más lehetőségek is vannak személyre szóló ajándékok készítésére, ilyenek például a saját fényképeinkből összeállított naptárak.
Ilyen szolgáltatás ugyan van más cégeknél is, de amiért én a Cewét szeretem, az az, hogy nem feltétlenül kell előre elkészített oldalakat/ design-okat használni, hanem szárnyalhat a fantázánk, és teljesen egyedi elrendezéseket, díszítéseket is megvalósíthatunk.
Tetszik az is, hogy nagyon sok fajta méret és forma közül választhatok, nálunk a jól bevált méret az A3-as.
Ami még nagyon jó a Cewénél, hogy beállítható az, hogy mikortól szeretném kezdeni a naptáram, így nem feltétlenül kell megvárni az év elejét, kezdhetem akár májustól is, a szoftver onnantól kezdi el beállítani az oldalakat az aktuális hónapokkal és napokkal, ezáltal év közben is kitűnő ajándék lehet.

Legelőször csak a szoftver adta lehetőségekkel dolgoztam, és nem készítettem el előre az oldalaimat más szerkesztő programban. Első naptáram húsvéti ajándék volt, ezért is nagyon jó, hogy kezdhettem év közben is a szerkesztést, ez a naptáram májustól áprilisig tartott. A családnak nagyon tetszett, és persze, ahogy közeledett az utolsó oldal már jelezték, hogy várják a folytatást. Nagy nehezen meggyőztem őket arról, hogy a következő januártól indulhasson, és a köztes időre inkább készítek nekik valami áthidaló megoldást. Nagyon megértőek voltak, kivárták :)
Az új naptár lett a karácsonyi ajándék. Így kezdődött az a sorozat, ami már évek óta tart, hogy szinte elvárt dolog, hogy a karácsonyi ajándékok között legyen általam készített falinaptár is.

1-2 korábbi oldal:


Időközben "szerelmbe estem" a fantasy stílusú oldalak készítésével. Ennek hatására aztán jól kitaláltam, hogy idén a naptár is ebben a szellemben fog elkészülni. "Már" egy oldalam meg is van, csak bele kéne húzzak, hogy időben kész legyek vele, mert a család kérdése tuti az lesz (még ha kimondatlanul is, de az arcukról ezt fogom majd leolvasni): na, és hol van a naptár?

Az eddigi egyetlen lapot azért megmutatom:


A nyomtatással sem lesz semmi gond (mindig gyönyörű szép az eredmény), mint írtam, évek óta visszatérő vendég vagyok, és ez idén sem lesz másként. Ahogy elkészült, már rendelem is meg a FOTÓHÁLÓZATon keresztül.

Köszi, hogy erre jártál!



2012. október 12., péntek

Nagy szerelmeim egyike: a fotókönyv készítés


Még 2008 végén kezdődött, amikor a munkahelyemen egy lánnyal lázas keresgetésbe fogtunk, karácsonyi ajándék ötleteket kutatva. Ő rátalált egy oldalra, ahol egy könnyen átlátható és kezelhető szerkesztő program segítségével fotókönyveket lehetett készíteni. 
(Ez volt a Cewe Fotókönyv oldala.) 
Nagyon megtetszett nekünk, rögtön bele is vetettük magunkat a szerkesztésbe. Együtt ültünk a monitor előtt, és válogattuk ki a megfelelő képeket. Ezeket elhelyeztük az oldalakon, majd jött a díszítés, és a leírások hozzáadása. A szerkesztő rengeteg előre elkészített elrendezést tartalmaz, továbbá háttereket, és díszítő elemeket, ezekkel is megkönnyítve az alkotást. 

Említettem már, hogy nagyon könnyű használni? :) 

Első könyvemet Apukáméknak szerkesztettem. Ők nagyon szeretnek utazni, rengeteg helyen jártak már, a képek pedig különböző háttértárolókon, esetleg CD-re írva várták, hogy végre valami jó is történjen velük :) Egyszer, amikor nem voltak otthon, "az éj leple alatt" fellopóztam hozzájuk - hú, ez már majdnem "bűncselekmény" :) -, és lementettem magamnak jó pár utazásuk képeit. Ezekből készült életem első fotókönyve. Megrendeltem, majd amikor megérkezett az elkészült fotókönyv, ámulattal nézegettem, hogy milyen gyönyörű és különleges ajándék lesz.
Mondanom sem kell, mindenki sírt a meghatódottságtól.

Annyira tetszett az egész szerkesztgetés, hogy elkezdtem tüzetesebben tanulmányozni a Cewe Fotókönyv oldalát. Találtam egy „Blog” menüpontot, amire rákattintva megpecsételődött az életem, és magával ragadott a digitális scrap világa. Aki nem elégszik meg a fotókönyv szerkesztő szoftver adta lehetőségekkel, az minden segítséget megkaphat itt ahhoz, hogy újabb trükköket sajátíthasson el, és rengeteg inspirációs oldallal találkozzon.

A sok inspirációs oldal hatására, egy idő után megpróbálkoztam azzal, hogy előre elkészítem a dupla oldalakat a fotókönyvbe, egy erre alkalmas programmal, majd ezeket az oldalakat a szerkesztőbe behúzva készítem el a könyvem. Mindenki el volt ájulva, hogy milyen csodálatos könyvek lettek. 

Mikor búcsúztunk a bölcsitől, a gondozók is fotókönyvet kaptak, ami a csoport egy évéről szólt, fényképekkel, versekkel. (erről szóló, korábbi bejegyzésem: Itt olvasható). Pár hónappal az átadás után találkoztam a gondozókkal ismét, és újból nagyon megköszönték ezt a különleges ajándékot, amilyet még soha senkitől nem kaptak előtte. Ez abból a szempontból is volt nagyon jó érzés számomra, hogy egyikük, a csoport ballagását követően, nyugdíjba vonult, én pedig elmondhatatlanul boldog voltam, hogy olyan emléket adhattam neki, ami mindig emlékeztetni fogja - az általa annyira szeretett - hivatására.

Legutóbb egy olyan fotókönyvön dolgoztam, amit már nagyon régen be szerettem volna fejezni. Témája, a kislányom első amerikai utazásának naplója. Valószínű, hogy nem fog emlékezni erre az útra, hiszen csak másfél éves volt, amikor kint voltunk, és meglátogattuk az amerikai felét a családnak. Ekkor találkozott velük először (bár én is). Végre az amerikai nagypapa és nagymama is magához tudta ölelni őt. Minden estét azzal zártam, hogy lejegyzeteltem az adott nap eseményeit, ebből és a fényképekből készült a könyv. Nagyon remélem, hogy amikor nagy lesz és a kezébe veszi ezt a könyvet, örülni fog, hogy megőriztük az első utazásának a történetét egy gyönyörű fotókönyv formájában.

Az elkészült fotókönyv:



Remélem, kedvet kaptál, hogy Te is elkészíts egy saját könyvet! 
Hogy ezt az ingyenes szoftverrel vagy egyéb szerkesztő programmal teszed, az már mellékes. Ami biztos, tuti, hogy nem fogod megbánni, és Te is újból és újból előveszed majd az elkészült albumot.

Most itt az ideje, hogy belevágj, és hogy keresgetni se kelljen, hogy hol tudod mindezt megtenni, IDE, a Fotóhálózat oldalára kattintva már kezdheted is.


Jó munkát kívánok!



2012. szeptember 2., vasárnap

Kép Tündinek (Fairy Drawer)/ Layout for Tündi (Fairy Drawer)

Most vettem részt másodszorra kép egymásnak játékon. Nekem Tündi küldött képet a gyönyörű kisfiáról és kislányáról. Tudtam, hogy szereti a fantasy stílusú képeket, ezért ilyet készítettem neki. A két kép közül a kisfia képére esett a választásom, mert őróla egészalakos képet kaptam, és azt egyszerűbben fel tudtam használni.

This was the second time when I took part in the game called RAK (when we worked with somebody else's picture). I got Tündi's pictures of her son and her daughter. I knew that she loved fantasy style, so I created my layout in this style. I picked her son's picture to work with.

Credit: Lorie Davison

A vers, aminek egy részletét raktam a képre, az egyik kedvencem mostanában, aki szertné az egészet elolvasni, annak itt a teljes vers:
This poem is about the childhood. I am so sorry, but I wouldn't translate it this time.

Csorba Piroska: A gyermekkor

Mikor „kacsalábon” jár a két cipőd,
Mikor méretlen és örök az időd;
Mikor az ajtókilincshez ágaskodni kell,
Mikor az asztalt alig éred el;


Mikor a játékból soha nem elég,
Mikor a képzelet világot tár eléd;
Mikor a homokból lisztet szitálsz,
S a sárból édes csokitortát csinálsz;


Mikor úgy lépsz az útszéli pocsolyákba,
Mint vörös szőnyegre a mesék királya;
Mikor látod még az angyalt karácsonykor,
És látod a nyuszit kinézni a Holdból;


Mikor kavicsot gyűjtesz tenyeredbe,
És drágább neked, mintha arany lenne;
Mikor a sötét szobában még rémek lapulnak,
Mikor tündére van fának, fűnek, kútnak;


Mikor csupa horzsolás és kék folt a lábad,
Mikor fakockákból építed a házad;
Mikor megeteted gondosan a babát,
És sztetoszkóppal hallgatod a hasát;


Mikor királyfi vagy, bátor, hős vitéz,
Ha az udvarra egyedül kimész;
Mikor homokból tornyos várat emelsz,
Mikor a kérdésre kérdéssel felelsz;


Mikor - ha mást sírni látsz - sírva fakadsz,
Mikor még biztosan tudod, mit akarsz;
Mikor anyu ölében nyom az álom el,
És édesen alszol, mint lábasban a tej;


Mikor jót lovagolsz a nagyapa térdén,
S a cigarettáról azt hiszed: kis kémény;
Mikor még mindenből minden lehet,
S hatalmas sátornak látod az eget;


Mikor a mennydörgéstől megriadsz,
S dobogó szívvel anyuhoz szaladsz;
Mikor a mesékből soha nem elég,
És kérve kéred, hogy mondják újra még;


Mikor kezétcsókolomot köszönsz a libáknak,
És azt hiszed: a szél csinál frizurát a fáknak;
Mikor a fészkéből kiesett csupasz verebet
Megsiratod, és kis sírba temeted;


Mikor megmásznivaló minden magaslat,
És kíváncsivá tesz fiók, ajtó, ablak;
Mikor számolod, hogy hányat kell aludni,
Míg a születésnapodig el fogsz jutni;


Mikor a papírcsónak tengerjáró hajó,
És a kabátzsebedben lakik egy manó;
Mikor egy nap százszor kérdezed: miért,
És senki-senki sem szid meg ezért;


Mikor minden cicáról azt hiszed, leány,
És a kutya? – Az fiú mindahány!
Mikor lábadra próbálod anyu cipőjét;
S boldogan pipiskedsz: igaz kicsit bő még;


Mikor lopva belesel a tükör mögé,
Tán ott van valaki – az arcod az övé;
Mikor bújócskát játszva azt hiszed:
Senki nem lát, ha behunyod szemed;


Mikor a betűk még érthetetlen ábrák,
És a könyvekben csupa csoda vár rád;
Mikor összerajzolod a hófehér falat,
És sehogysem érted, miért nem szabad;


Mikor a léggömbökről tudod: égre szállnak,
És titkokat súgsz este a babádnak;
Mikor a fürdőkád neked a tenger,
S te a kapitány vagy, samponhabos fejjel;


Mikor még azt hiszed, hogy lehetetlen nincs,
Mikor még nem tudod: a képzelet a kincs;
A gyermekkor múlik, mint a nyár,
Mire rájössz, hogy volt – már tovaszáll;


De ha a szívedben helyet adsz neki,
Onnan a felnőttkor ki nem űzheti.




Én Minyutól kaptam oldalt. Ezt a gyönyörűséget csinálta nekem:
Minyu worked with the picture that I sent, I got this beautiful layout from her:


Köszönöm Edit (Minyu)!
Thank you Edit (Minyu)!



Az utolsó nap a bölcsiben/ The Last Day in the Nursary

A nyári szünetet (6 hét) követően Skyler már nem akart visszamenni a bölcsibe a maradék 2 hétre, én meg már nem erőltettem. Szeptember 3-től úgyis kezdjük az ovit. Augusztus 23-án azonban búcsúztatót tartottak a bölcsiben, erre azért elmentünk.
Korábban már megkapták tőlünk a gondozók a búcsúkönyvet, de most sem akartunk üres kézzel menni, így készítettem még egy utolsó oldalt.


After the summer holiday (6 weeks) my daughter didn't want to go back to the nursary for the last 2 weeks, and I didn't force her. She will start the Kindergarden (Preschool) on September 3rd. There was a Farewell Party for the kids on August 23, and we took part on this one.
The teachers have received a picture book about the whole year earlier, but I made another, last layout for them. (The poem is about saying goodbye and thank you for their work.)

Credits: Lorie Davison; SussieM Designs; Lily's Designs




2012. augusztus 30., csütörtök

PS verseny III.helyezett/ Photoshop Contest 3rd Place

Az Online Webdesign Tanfolyam hirdetett egy játékot még júliusban, miszerint:

1. Adott néhány egymástól teljesen eltérő témájú kép.
2 .Használd fel lehetőség szerint mindet, és alkoss belőle egy új, látványos képet!
3. Küldd el az elkészített képet az OWT-nek.

Nyeremények:
1. díj egy címlap – azaz a legjobb kép az augusztusi PIX:MAG címlapján kap helyet!
Valamint harmadmagával (az első három helyezett) egy-egy PS Magnet készletet is nyer, a Meninos jóvoltából:



Ez a feladat annyira megtetszett, hogy muszáj volt részt vegyek rajta. napokig törtem a fejem, inspirálódtam az interneten, aztán egyszer csak nekifogtam.

Először mutatom az 5 képet, amiket fel kellett használni:



Én ezzel indultam a versenyen:



3.helyezett lettem, és a képem benne van az augusztusi számban, a 24. oldalon.





Ajándékozás/ Gifts For My Family Members

Vászonképet mindenkinek! :))))))) avagy, amikor az én "őrületem" (digitális scrapbook) csapdájába esik mindenki. (senki sem úszhatja meg :))

Első/ First
Kis magyarázat/ Little explanation:
1. Férjem az amerikai hadseregben szolgált hosszú évekkel ezelőtt, de a katonai szellem a mai napig benne maradt. 2. A munkahelyi irodájában frissen festett, csupasz falak vannak.
Ezt a két pontot alapul véve gondoltam egy nagyot, és 44. születésnapjára megleptem egy vászonképpel.

1. My Husband worked for the US Army many-many years ago, but the spirit of the Army is still all over him. 2. The walls of his office are freshly painted and blank.
Taking these facts, I thought that I would suprise him with a canvas picture for his 44th birthday.

Credits: kicsi Anna Aspnes; zászló-internet;
szöveg elöl-Toby Keith: American Soldier;
szöveg háttérben-Toby Keith: Courtesy of the Red White and Blue


Második/ Second:
Unokahúgom imádja Párizst, és a napokban töltötte be a 18-ik születésnapját.
Na, vajon mit kapott ? - hát persze, hogy vászonképet! :)

My niece loves Paris, and she has celebrated her 18th birthday, recently. Guess what she got from me! :)) - yes, a canvas picture! :)

Credits: Beedeesign-Vintage Harmony és By The Sea; pici Anna Aspnes
képek: internet

Köszi, hogy benéztél!
Thanks for visiting!


2012. augusztus 29., szerda

Beedee csodája (ismét)/ Beedee's Miracle (again)

Memória frissítés! :)
Beedee "Vintage Harmony" készlete még mindig (már megint :)) csodálatos!  Ha még eddig nem szerezted be, akkor irány a ZigZag Scrap boltja!! Nem fogod megbánni!

Let me refresh your memory! :-)
Beedee's brand new kit is amazing again (as always)!!! If you haven't got it yet, then run to ZigZag Scrap Store to get it. You won't regret it, believe me! :)

Egy kis ízelítő a készletből, az oldalamon keresztül/ My layout:


Ez pedig a kit előnézeti képe/ Here is the preview of the kit:

 
 


2012. július 21., szombat

Játék a mélységélességgel/ Let's Play with Depth of Field

Cewe 164. kihívás: játsszunk a mélységélességgel.
A játék ötletadója és háziasszonya: Eagleszem. Mindig csodálattal néztem Eagleszem azon oldalait (IS), ahol a háttér fokozatos életlenítésével adott még több "életet" a képeinek. Erre a hétre Ő találta ki a feladatot, melynek értelmében nekünk is alkalmaznunk kellett ezt a hatást valamilyen formában az elkészített oldalunkon.
Az alap ötlet hamar jött, a megvalósítással viszont megszenvedtem. Valahogy sehogy sem sikerült általam elfogadható hátteret varázsolni az alap kép mögé. Legalább 6-7 variáció készült (másfél nap alatt :)), míg végül a legelső elképzelés maradt.

Cewe weekly challenge 164th.: Let's lay with Depth of Field.
The task was Eagleszem's idea, so she was the hostess this week. I always loved her pages where she applied this effect. (OK, I love all of her pages :)))
We had to apply similar effect on our layout. My basic idea came fast, but I had hard times to create my page. I played so much with the background, somehow it just wasn't right, I made 6-7 variations, but I threw them away. Finally I picked the very first one :)).

A végeredmény/ This is the result:

Credit: Holliewood Studio - Street Cred

Ugye milyen jól gördeszkázik már?! :)))))
Isn't she so good at skateboarding?! :)))))


...azért megmutatom az eredeti képet is/ ...okay, I show the original picture, as well:







2012. július 18., szerda

Videoscrap 07.14

Ismét megpróbálkoztam egy videoscrapen való részvétellel. Közben gyereket fürdettem, etettem, pisiltettem, miközben ő teljes erőbedobással "pörgött" mellettem. Azért csak sikerült végig vinni a játékot és elkészítenem az oldalam.

I joined in another videoscrap game the other night. Though I had a lot of things to do beside scrapping, like: giving a bath to my daughter, giving her dinner, taking her to the toilette etc. She didn't want to go to sleep till midnight, so she "entertained" me the entire time. Despite this I could put together a page and finished the game.

Credits: Miracle blogtrain (Krisssz, MelDesign); Bóbita; Anna Aspnes



Idézetes kihívás/ Quotes

Cewe 163. kihívás témája: "Készíts egy oldalt valamilyen idézettel, lehetőleg fotó nélkül. Ha mégis használsz, ne legyen felismerhető, hogy az valamikor fotó volt."

Az első oldalamon levő idézet, a férjem anyukájának a kedvence volt, épp úgy, mint a fehér virág. (A kertjében volt ebből a virágból jó pár, a neve Gardinia) Ennek az idézetnek a felhasználásával készítetem egy emlékoldalt korábban a búcsúztatójára, most ezt alakítottam át egy kicsit.


Challenge Cewe 163rd: Create a page using a quote. Try to not use any picture on the layout, or if you want to use a picture you have to manipulate, so nobody could see that it was a photo before.

The quote on my first page was my husband's mother's favourite one, so was the flower. (The flower is called: Gardinia). I put together a layout before - using this quote - for her memorial day. Now I re-designed it.

Credits (what I remember): Cali Designs, Lilas Design

A második oldalamon használt idézetet a Facebook-on olvastam először egy ismerősömnél. Nekem nagyon tetszett, ezért muszáj volt valami oldalt készítenem vele.

The quote on my second page is from the internet. Please forgive me that I don't translate it to English.

Credits: Anna Aspnes; illustration:deviantart



2012. július 10., kedd

Víz, víz - nyár van/ Water - It's Summer Time

Imádom a vízet, és szinte mindent, ami vízzel kapcsolatos. Már korábban is vásároltam egy "vízes" készletet (Joelle - Tales of Atlantis), de most újból beleszerettem egybe (Eena's Creation - Beyond The Seashore), amit azonnal meg is vásároltam.
Tombol a nyár, és Skyler-t elvittem strandra, hogy túléljük valahogy a 40 fok közeli hőmérsékletet. Ez volt élete első igazi strand élménye (eddig csak felfújható medencékben pancsolt). Persze kattintgattam a gépet, hogy legyenek megfelelő képeim a készlethez.

I love the water and almost everything what is about water :) I already bought a digital kit earlier (Joelle - Tales of Atlantis), but I fell in love with another one (Eena's Creation - Beyond The Seashore), what I had to buy.
The summer is so hot, so I took Sky to a public swimming pool to survive the - nearly - 40 Celsius. This was the first time when Sky "swam" in a real swimming pool (she tried just the inflatable ones before). And of course I took pictures hoping that I would be able to use some of them creating my layout.

Végül ezt a képet használtam fel/ the picture what I used:


És itt az elkészült odal/ the picture what I put together:

Credits: Eena's Creation; Joelle, castle - internet

És egy nyári videó: Brad Paisley - Water





Elmaradások: vaklift és rajzos kihívás/ Challenges: blind lifting and drawing

Vaklift/ Blind Lifting

Még május közepe felé volt egy olyan kihívás a Cewén (156.), amikor vakon kellett liftelni egy adott oldalt, amit csak a játék lezárásakor láthattunk. Lépésről lépésre kaptuk az instrukciókat, ezeket követve kellett a saját oldalunkat elkészíteni.
Nagyon izgalmas volt, imádom az ilyen jellegű feladatokat (is).

There was a challenge at Cewe (156th) in May, when we had to follow intructions blindly and create our page. We were allowed to see the original layout just at the end of the challenge.
It was very exciting, I love these kind of tasks (too).

Az eredeti oldal/ the original layout:



Az enyém/ Mine:

Credits: Beedeesign; Lilas Design; Anna Aspnes


Rajzos-festős kihívás/ Challenge: sketchy

Cewe 161.; Az úgy indult, hogy Irene közzétett egy tutorialt, amit szinte az összes scrappes ki is próbált. Természetesen Krisssz (mentorunk és tanárunk) rögtön mutatott még jó néhány technikát, hasonló hatás ellérésére.
első
második
harmadik

A feladat tehát, rajzos-festős-pacsmagolós kép készítése volt, amit bármelyik technika használatával kellett megalkotni.


Cewe Challenge 161st. It all began with Irene's tutorial. I could say that almost all the scrappers tried it. Our role model and teacher, Krisssz, always has another trick to show, and she did it this time, as well.
first
second
third

So, the task was to make a sketchy-painted page using any of these tricks.

Itt az én művem/ Here is my page:

Credits: Mörjike; Natali; Krysty; Anna Aspnes; picture: internet






2012. június 24., vasárnap

Búcsú a Bölcsitöl/ Goodbye Nursery

Kinőttük a bölcsit, így szeptembertől új mérföldkő következik, óvodába megyünk.
Nagyon aranyos gondozónői voltak Sky-nak, így szerettem volna egy maradandó emléket csinálni nekik búcsúzóul. Nem volt egyszerű dolgom, mert egy alkalom kivételével, sohasem engetek be fényképezni. Annyit sikerült elérni, hogy néha beadtam nekik a fényképezőgépet, hogy csináljanak képeket. A másik forrásom egy DVD volt, amit a bölcsődei csoport egy napjáról készítettek, és amelyet meg lehetett vásárolni. Már maga a film sem volt egy HD minőség, de ebből kellett kiszedjek képkockákat, amiket beraktam a könyvbe. Nagyon aggódtam, hogy milyen lesz nyomtatásban, de szerencsére jobb lett, mint gondoltam. Kegészítettem még az oldalakat kis versikékkel, idézetekkel, dalszövegek részleteivel, melyeket az interneten találtam.
(persze a vízjel nem volt benne a nyomtatott példányban, és a nevek sem voltak kitakarva :))

We grew out the nursery, the next milestone is the kindergarden.
I put together a memory book for the teachers of Sky about the group. I never could go in and took pictures except one occasion. So I left the camera there and asked the teachers to take pictures. A DVD was made about one day of the group, but the quality wasn't too good. I didn't have enough pictures so I took out snaphots from the movie. I added some quotes, poems and some songs' lyrics.
(note: of course there weren't watermarks and the names were showed on the tags in the printed version :))

A könyv/ the book:


Érkezett még egy kérés a gondozóktól, hogy nem csinálnék-e valami búcsúkártyát, amit odaadhatnak a búcsúztatón minden gyereknek. Szerették volna, ha lenne rajta valami versike, a névsor, és a gyerekek jele. Persze, hogy segítettem, a végeredmény nagyon tetszett nekik.
(Sky kártyáját mutatom. Majd, hogy meg fog lepődni az átadáson, ugyanis látta, amikor csináltam :))

I was asked to design a card what the teachers can give for each child at the "Goodbye party. I helped them and they really liked the result.
(This is Sky's card)

Ez a külső oldala kiterítve:
The layout of the cover:


Ez pedig a belső oldal kiterítve:
The layout of the inside page:


Rajta voltak még a gyerekek nevei, követve a körök formáját. A két oldalt összeragasztottam és félbe hajtottam, ez adta meg a végső formátumot.
There were the names of the children following the circles' shape. The two pages were sticked together and folded in half.

Credits: (nem fogok már valószínű emlékezni mindenkire, aki kimaradna, attól sűrű elnézését kérem.)
Lorie Davison; Beedee; Shel; Cali Designs; Starlight Designs; Lilas Design; Manu; Anna Aspnes; Natali




2012. június 18., hétfő

Beedee és a tenger/ Beedee and the sea

Beedee legújabb készlete a "By the Sea" - melyet vintage formában álmodott meg - már megvásároható a ZigZag Scrap boltjában.
Nekem - személy szerint - az egyik kedvencem. Imádom a színeit, gyönyörűek és könnyen használhatóak az elemei, ahogy letöltöttem és tüzetesebben megnézegettem, már jött is az ihlet.

Beedee released her newest kit, called: "By The Sea", that has a vintage design. It is available at ZigZag Scrap.
It is one of my favourite kits. Love its colors, it has beautiful and easy-to-use elements. As I downloaded it the idea of a page just popped out.


Az elkészült oldal:
The finished layout (I thought that time, but...)



Aztán tovább játszottam vele, aminek ez lett az eredménye:
I couldn't stop editing, so I added some water...:


És a Bundle előnézeti képe (hát nem gyönyörű?!!!):
Here is the preview of the Bundle (isn't it beautiful?!!!):


Természetesen külön-külön is megvásárolható A ZigZag Scrapnél.
You can purchase it separately, as well.



2012. május 21., hétfő

Fotókönyv sablon/ Photobook Template

Nyakunkon a nyár, a nyaralás, elő a fényképezőgépekkel, tessék megörökíteni minden pilllanatot. És, ha már megvannak a képeink, rendezzük őket el szépen albumba. Ehhez nyújtanak segítséget BeeDee legújabb fotókönyv sablonjai, mellyel játszi könnyedséggel alkothatunk szebbnél szebb oldalakat. Már kapható a ZigZag Scrap botjában. Ki ne hagyd!!

The summer and the holiday season are coming, so get your camera, and take as many pictures as you can. And if you already have the pictures let's create nice pages with them. The easiest way to do this to use Beedee's newest photobook templates. You can buy them at ZigZag Scrap shop.

Az előnézeti képe a csomagnak/ Here is the preview:



Én sem bírtam ellenállni, és készítettem egy oldalt/ I used one of the templates on this page:

Credits: Beedeesign - Photobook Template Vol.1; All You Need is Love; Clean & Simple;
képek: Deviantart - FotografiaVideo; pohh31180; jolienvdb; papaleguas




2012. május 19., szombat

Scrap Online - Videoscrap

Tegnap megint videoscrappelés volt. Nagyon igyekeztem a délutáni családlátogatással, hogy odaérjek a játék kezdetére. Aztán mire eljött az idő, én még nagyon szedett-vedett állapotban voltam, semmi sem volt előkészítve, így gondoltam kihagyom. Benéztem a Facebookra, hogy történt-e valami érdekes, míg távol voltam, és abban a pillanatban jött egy üzenet Gólyától, hogy nem csatlakozom-e hozzájuk a videoscrapre. Persze, hogy nem tudtam nemet mondani, sőt életemben először tényleg teljes értékű játékosként vettem részt, Skype-on. Eddig is nagyon szerettem ezt a játékot, de azért így még jobban élveztem az egészet.
A"karmester" Gólya volt, aki nagyon jó kis oldalt talált a "lift"-elésre, bár egy-két pontját a feladatnak máshogy értelmeztem.

Yesterday was a videoscrap day again. I tried to get "there" on time, but I couldn't get ready properly, so I decided that I would miss it this time. Opened my Facebook profile and right then a message came with an invitation to join in the game. I couldn't say no. It was the first time when I followed the intructions on Skype (instead of forum page) and I loved it. The hostess was "Gólya" again, who picked a very nice page for "lifting".

Az eredeti oldal/ original page:



És ahogy én értelmeztem a feladatot/ and my solution:

Credits: Mörjike; BeeDee; Ericazwart; Lilas design


Köszönöm a játékot, Timi! Nagyon tetszett. :)





Amikor esik az eső.../ Everytime that it rains...

...mit is csinálnák mást, mint scrappelnénk. :)
A rossz idő arra késztette Krissszt, hogy a Cewe 154. heti kihívásának a témája legyen az eső. Ennek nagyon örültem, hiszen egy csomó olyan készletet vásároltam már, ami ezt a témakört öleli fel, és még sosem készítettem velük oldalt. Sőt, Eagleszem egyik oldalán láttam egy csodálatos megoldást víz felületre, melyről kiderült, hogy egy Photoshop plugin segítségével könnyen elkészíthető. Persze, hogy kellett nekem, így rákerestem és le is töltöttem.
Kis kitérő... Korábban vettünk Skylernek egy esőkabátot és gumicsízmát. Minden nap fel akarta venni őket, annak ellenére, hogy hétágra sütött a nap, és majdnem 30 fok volt. Alig várta, hogy essen végre az eső. Aztán "végre" beköszöntött a rossz idő. Tán ilyen gyorsan még sosem készült el reggel az öltözködéssel, mint aznap. Az utcán keresztül ment az összes pocsolyán, ugrált bennük, mindezt addig csinálta, míg bele nem esett. Anya persze mit csinál ilyenkor...? Összenyalábolja a gyereket, majd elő a fényképezőgép, "Nézz anyára, Kicsim!", és már készül is a kép az utókornak. Szegénynek még a hajáról és az arcáról is folyt a víz. (Ugyan nem ezt a képet használtam a kihívásra készített oldalamon, de azért megmutatom.)

...what else could we do? ...it's scrap time!
Weather wasn't too nice on those days, so Krisssz decided that the topic of the weekly challenge would be the rain. I was so happy, because I bought a lot of digital kits before - that were about rain -, but I had never used them. And I saw a nice "water-making" solution on one of Eagleszem's layout, and she told me that it was made by a Photoshop plugin. Of course I wanted it :)
An earlier story: We bought a raincoat and a pair of rubber boots for Sky a couple days earlier. She wanted to put them on everyday though the weather was sunny and warm. She was waiting for the rainy days impatiently. One day when it rained, she put her clothes on as fast as she never did before, and she was ready to go. She went across every puddle in the street, jumping in the middle of them till she fell into the puddle. And what does a mother do this time? ...I lifted her up, took out the camera, "Look at Mommy, please!", and took a picture. Even her hair and face were wet. Poor little girl :) (Finally it wasn't the picture what I used on my layout, but I show you.)



Visszatérve a kihívás témájához, az esőről nekem legelőször egy Barney dal jut mindig az eszembe (If All The Raindrops.)  Video itt megnézhető.

Back to the weekly challenge, when I hear "rain" the first thing that pops up in my mind is a Barney song, called "If All The Raindrops". Here is the video.



És erről beugrott egy kép, amit Sky-ról csináltam, pontosan ehhez a dalhoz illett, már csak egy kis körítést kellett hozzá pakolászni. Végül elkészült az oldalam:

I knew that I had a perfect picture for this song, just had to create the surroundings.

Credits: Cali Designs; Lorie; Cryztalrain: vizes ecset